A Momentumnak savanyú a szőlő, de az állami támogatás azért nem büdös.
Sokatmondó ábrával vetünk véget a számháborúnak: leegyszerűsítjük a választási matematikát. Avagy az emberek megmondták, értitek?
Lezárult Kelemen Anna választási tündérmeséje. Röviden összefoglalva. Először jelöltként tekintett magára, visszalépett, aztán felajánlotta magát a választani indulóknak, majd kisorsolta szerény személyét.
A gyurcsányista kvízmester még mindig az orbitális vereségen rágódik. Hiába, a kígyók csak kígyóznak.
Nem mindenkinek adatik meg, hogy hosszú ideig tartson a politikai karrierje. De hogy valami még azelőtt véget érjen, hogy elkezdődött volna?
Az összellenzéki független gyurcsányista jobbikos a legvégén is tudta fokozni az őrületet: a zenés kampányzárója mellé még némi fekáliahajigálásra is futotta energiájából, a konkrétumok kifejtése elől viszont konkrétan elfutott.
Úgy tűnik, hogy követője akad Cicciolinanak… mármint nem a felnőttfilmes szereplésekben, mert azon a területen már rég sikerült utolérni, és talán még túlszárnyalnia is a talján földre szakadt Staller Ilonát cikkünk főszereplőjének.
Schmuck Andor már megint forgat valamit a fejében. Lila sapkás plüssfigurával lopná be magát a választói szívekbe?
A szocikat mindenkinél jobban utálta, majd összefeküdt velük. Aztán a Fideszt gyűlölte halálosan, mígnem szerelemre lobbant iránta. Legalábbis van, aki már látja a jövőt!
Az előbb komolyan listáztuk pártjaink üzeneteit. Szilveszteri másnaposságunkban most lazára vesszük a figurát, és görbe tükörrel kötjük csokorba a magyar politikai elit 2018-ra (be)képzelt, pezsgőfürdős üdvözlő (jó)kívánságait.