A Momentumnak savanyú a szőlő, de az állami támogatás azért nem büdös.

Sokatmondó ábrával vetünk véget a számháborúnak: leegyszerűsítjük a választási matematikát. Avagy az emberek megmondták, értitek?

Lezárult Kelemen Anna választási tündérmeséje. Röviden összefoglalva. Először jelöltként tekintett magára, visszalépett, aztán felajánlotta magát a választani indulóknak, majd kisorsolta szerény személyét.

A gyurcsányista kvízmester még mindig az orbitális vereségen rágódik. Hiába, a kígyók csak kígyóznak.

Nem mindenkinek adatik meg, hogy hosszú ideig tartson a politikai karrierje. De hogy valami még azelőtt véget érjen, hogy elkezdődött volna?

Az összellenzéki független gyurcsányista jobbikos a legvégén is tudta fokozni az őrületet: a zenés kampányzárója mellé még némi fekáliahajigálásra is futotta energiájából, a konkrétumok kifejtése elől viszont konkrétan elfutott.

Úgy tűnik, hogy követője akad Cicciolinanak… mármint nem a felnőttfilmes szereplésekben, mert azon a területen már rég sikerült utolérni, és talán még túlszárnyalnia is a talján földre szakadt Staller Ilonát cikkünk főszereplőjének.

Schmuck Andor már megint forgat valamit a fejében. Lila sapkás plüssfigurával lopná be magát a választói szívekbe?

A szocikat mindenkinél jobban utálta, majd összefeküdt velük. Aztán a Fideszt gyűlölte halálosan, mígnem szerelemre lobbant iránta. Legalábbis van, aki már látja a jövőt!

Az előbb komolyan listáztuk pártjaink üzeneteit. Szilveszteri másnaposságunkban most lazára vesszük a figurát, és görbe tükörrel kötjük csokorba a magyar politikai elit 2018-ra (be)képzelt, pezsgőfürdős üdvözlő (jó)kívánságait.