Blogolj!

Koronavírus esetén sem maradhat el az ételosztás Romániában

Zsibó település roma lakói között nagyon kedveltek az önkormányzat ételosztó akciói. Ezt a városvezetők ki is használják saját népszerűségük növelése érdekében, ennek pedig még egy francos koronavírus sem tehet keresztbe.

Ezért az ortodox húsvét alkalmából annak rendje és módja szerint meg is szervezték az ételosztást, melynek keretén belül kenyeret és krumplit osztottak a lakosoknak egy teherautó platójáról. 

Egy felelős önkormányzat persze nem csinál ilyet, de ha mégsem akar erről az akcióról lemondani, akkor legalább úgy intézi, hogy az emberek ne csoportosuljanak, hanem minél kevesebb kontaktussal kapják meg a hőn áhított szeretetcsomagot.

A zsibói önkormányzat azonban nem foglalkozik ilyen apróságokkal, szépen megálltak az utca szélén és elkezdték osztani a kenyereket az addigra szépen feltórlódott tömegnek.

Szerencse, hogy azért vannak még olyanok, akiknek a helyén van az esze Romániában, a katasztrófavédelem hamar beavatkozott, hogy az ingyen krumpli mellé ne járjon koronavírus is és hamar feloszlatták a tömeget és megszervezték, hogy az ételosztás a lehető legnagyobb rendben történjen meg.

Hisz hiába szerez a vezetőség néhány szavazatot magának, ha egyúttal el is teszi a szavazókat láb alól.

https://gorbetukor.blogstar.hu/./pages/gorbetukor/contents/blog/93400/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?