Blogolj!

Mese a semmirekellő ellenzékről

Ragnar Volarus

Egyszer volt, holt nem volt, a koronavírus-járványon még innen, de a józan észen túl, volt a DebilKoalíció, a Kétbalkezesek, a LuMPenek, a Félrebeszéd és az az ötödik kis őrs, amelyiknek már a nevét is elfelejtettem. Ja és a sehova sem tartozó függelékek. Na ez a szép kis társaság már megint hozta a formáját.

Az a dülöngélő, borvirágos orrú fickó már ismét adott a szereplési vágyának, vele tartott Senkiházy László – és akkor még a szebbik nevét használtam -, a Jákob Péter, az Ordít Bence, a Szovjet Ágnes meg a Vadkan Ági, meg a Szabó Tibi. Vagy Timi. Mittomén. Nehéz első látásra eldönteni.

Na szóval ez a díszes kis galeri ismét fellépett a hazaáruló cirkuszi mutatványával. Igazán büszkék lehetnek magukra, megint jól sikerült, csak éppen a járvány közepette pont nem hiányzik a táncoslábú porondmester és bohócainak produkciója. Erre most nem voltunk kíváncsiak.

Azért az nagyon is jellemző, hogy a FurcsánFeri mennyire vicces kis fickócska volt, mikor műszaki hiba miatt hang nélkül került fel a webre a miniszterelnök beszéde. Bezzeg akkor lapult mint merda a fűben, mikor aztán hang is volt a beszéden. Szar ügy. Akkor nem nagyon volt mondanivalója. Teszem hozzá, az már réges-régen nincs neki, maximum annyi, mint a Néma Leventének.

De ma ismét büszkén kihúzhatta magát, mint a meztelencsiga. Ez megy nektek Munkás őrs. Ég a pofám, hogy abban az épületben csináljátok a cirkuszotokat. A mi kontónkra.

De nem itt van a mese vége, ti viszont elmehetnétek a vérbe!

https://gorbetukor.blogstar.hu/./pages/gorbetukor/contents/blog/92224/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?