Blogolj!

Havas a topon: Van a stábban egy nő, aki lefeküdne velem? (videó!)

Pintér M. Lajos

Lepipálhatta Bill Clintont Havas Henrik, akinek még Monica Lewinsky is megvolt. Legalábbis Gálvölgyi János szerint, aki mintha előre sejtette volna, hogy jön még kutyára dér. Mutatjuk a tökéletes görbe tükröt.

Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik. Ezt most már Havas Henrik, a nagyképűség szemüvegrágó világbajnoka is tudja, aki hiába akar fátylat borítani a múltra, most már szinte napról napra libben fel egy-egy újabb szoknya. Aki pedig túl sokat matat a női fehérneműk körül, az előbb vagy utóbb megrángatja az oroszlán bajszát is – ennek pedig nem szokott túl jó vége lenni.

Anál-gate: Havas Henrik összetört, megfutamodott

A Vona-könyvet a startvonalnál elgáncsolta a „tanár úr". A sebesen burjánzó Baukó-ügy jóval inkább anális, mint banális. Az ATV pedig eljátszaná az elegáns kívülállót. Havas a lejtőn. Ezzel a címmel összegezhetjük, ami a „tanár úrral" azóta történt, hogy az egykori valóságshow-szereplő, Baukó Éva szexuális zaklatással vádolta meg.

A „tanár úr” – a verbális szexuális zaklatás címzetes doktora? – cirka két hét alatt elveszítette munkáját, szertefoszlott korábban sem létező presztízse, miközben egyre hosszabb azon hölgyek listája, akik kőkeményen a fejéhez vágják a valamikori szóbeli vagy fizikai incselkedését. Baukó Éva, Molnár Anikó, Liptai Claudia, Görög Zita és ki tudja még, hány sorstársuk szorongatja mostanság Havas egyébként a pokolba elkívánt „csomagját”.

Kiket zaklatott még Havas Henrik?

Újabb és újabb csontvázak dőlnek ki Havas Henrik szekrényéből. Előbb ugye Baukó Éva, most meg Molnár Anikó. Ki jöhet még? Szóval nézzük kik az esélyesek. Először is ugye tévénézők milliói. Mondjuk ők - mi - önként vállalták, hogy a Havas zaklatólag hasson rájuk hiszen nem kapcsoltak másik csatornára, amikor megjelent a "tanár úr" a képernyőn.

Mindezt pedig megkoronázza egy jókora saller balról, a saját udvarból.

Előkerült egy tanári, zseniális videó, melyen az a Gálvölgyi János rántja le a leplet – bölcs, már-már tanári előlátással – Havas Henrik személyiségéről, stílusáról, a nőkhöz való viszonyulásáról, akivel közösen árasztották el testnedvekkel a magyar közéletet a honi média valaha volt egyik leggusztustalanabb projektjében, a Heti Hetesben Falloszban.

A Gálvölgyi-geg a meztelen király koronája. Az i-n a pont. A hab Hal a tortán. A vastagbőr mélytorkosa.

Bill Clinton lepipálva. Monica Lewinsky már megvolt. De gyerekek, van a stábban egy nő, aki lefeküdne velem?

https://gorbetukor.blogstar.hu/./pages/gorbetukor/contents/blog/46030/pics/lead_800x600.jpg
Gálvölgyi János,Havas Henrik,paródia,zaklatás
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?