Blogolj!

Kenyeret és cirkuszt a román tüntetőknek!

Pintér M. Lajos

Meg akarod akadályozni, hogy demonstráljon a nép? Régi román recept: szervezz karácsonyi vásárt!

Betlehemet csak a testünkön keresztül!

Romániában nincs, nincs karácsony, legalábbis karácsonyi vásár – az ellenzéki tüntetők nyerték a várakozás kötélhúzásának első felvonását, de folytatás következik! Szombat esti hír: kormányellenes tüntetők szerelték szét a román kormánypalota elé tervezett betlehemes fesztivál félig már felállított színpadát, és mivel a csendőrség nem lőtt a közéjük, ennek a kék-sárga-piros forgatagnak egyelőre lőttek.

Bukarest főpolgármesteri hivatalának támadt az a hirtelen ötlete, hogy karácsonyi vásárt alakítson ki a kormányellenes demonstrációk megszokott helyszínén, ám ezt nem tudta lenyomni az emberek torkán. Túlságosan átlátszó volt a trükk. Olyannyira, hogy még Gabriel Firea főkreatív főpolgármester párttársa, Mihail Tudose szociáldemokrata kormányfőnél is borult a bili. Miközben a nemzetközi zaklatási helyzet hétről hétre fokozódik,

a dák kormányrudas nem kevesebbet állított, minthogy „hátsó szándék” gyanúja merülhet fel a fieszta kapcsán.

Jól össze is hajtottak szomszédaink szoclibjei, hiszen

a főpolgi hisztizve vonta kétségbe a kabinet fejének (eszének) „korrektségét és kollegialitását”,

amennyiben az érintett hadvezér ölbe tett kézzel, némán figyeli a „veszélyes precedenst teremtő törvénytelen megmozdulást”.

A baloldal következő államfőjelöltjeként is emlegetett Fireát a gutaütés kerülgeti, hisz fentről jó nagyot rúgtak bele a saját elvtársai, lentről a dühös demonstrálók az elmozdítását célzó népszavazás érdekében gyűjtik az aláírásokat. Közben azon pörög az agya, hová helyezze át a szétszerelt betlehemet. Nincs könnyű dolga a Kelet új bölcsének, mert Bukarest belvárosának két másik jelképes helyszínét, ahol gyakran vannak tüntetések – parlament épülete előtti Alkotmány teret és az Egyetem teret – decemberben hagyományos módon karácsonyi vásárokkal foglalják el...

A kör tehát bezárult. Nem sikerült feltalálni a spanyolviaszt. Cirkusz és kenyér. Nincs új a nap alatt.

Ünnepelni csak csendesen, szépen, úgy érdemes

– épp itt az ideje, hogy megénekelje egy román költő. Még mielőtt Bukarestben túlpörgetik a bulikát, és kitör a kordonkarácsony.

https://gorbetukor.blogstar.hu/./pages/gorbetukor/contents/blog/45515/pics/lead_800x600.jpg
betlehem,Bukarest,demonstráció,karácsony,karácsonyi vásár,Románia,tüntetés
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?