Szakállas lány a vizes vébé kabalája

 

Megjelentek a 2017-es vizes világbajnokság új kabalafigurái. 

Mi az, ami elsőként eszem bejutott róla? Az, hogy nem megy ez nekünk...

Azért kellett megalkotni az új kabalákat, mert az előző ugye közröhej tárgya volt, hiszen egy Kóbor Jánosról mintázott napszemüveges fehér puliról volt szó – neve BolDog. Ő mondjuk gyorsan megboldogult, így most jött ez a két illető. 

Egy lány és egy fiú. Ha csak a fejeket nézzük, akkor nem könnyű eldönteni, hogy melyik melyik, mert mindkettő szakállasnak tűnik, ami lássuk be a nőknél viszonylag ritkán esik meg, sőt igazából kerülendő. Nem bonyolult, mert azért a lányok, asszonyok ritkán növesztenek arc szőrzetből nagyobbat. 

Az mondjuk gyanús, hogy a kék figurán korona szerű valami van, de erre majd visszatérünk később, maradjunk az arcoknál, amelyeken persze vannak szemek. Olyanok, mint a japán mesefigurákon. Nagy feketék, kis fehér pöttyel a közepén. Vagyis pont ellentétesek, mint az életben. 

Na, de mindegy. Úgysem lát egyik sem, hiszen plüss izékkel van teletömve a fejük. 

És akkor a korona: hímsoviniszta lett a kabala páros. Hallom a női jogvédőket, akik miután magukhoz tértek a szakállas lány okozta kábulatból, kiakadnak azon, hogy miért csak a srácon van korona. Abban országban, amelynek a legjobb úszója egy Hosszú Katinka nevű kicsit sem szakállas nő, akinek jár a korona. 

Szóval ez a kabala-ügy nem megy az úszószövetségnek. Bár ez lenne a legnagyobb baj...

 

http://gorbetukor.blogstar.hu/./pages/gorbetukor/contents/blog/32132/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?