Buszt lopott a migráns rokon

Ha nem lennék tősgyökeres makói, nem is háborítana fel a Szentesről jött megrázó hír:  „Rendőrök kapták el a 19 éves szentesi M. Józsefet, aki a gyanú szerint részegen elkötött egy autóbuszt a városban szombat hajnalban.”

Elmondanám, hogy én is abban a határmenti kisvárosban láttam meg a napvilágot, mint a derék Szirbik Imre Szentesre bevándorló tanácselnök, majd azóta is polgármester. Ráadásul 1953-ban. Nem mondom, hogy nem örülök annak, hogy szegény szentesiek pénzéből most kénytelen lesz a város egy tönkrevágott buszt megjavíttatni, mert ez önmagában is borzasztó. De mégis jó, hogy ezt nem Makón kell megtenni. Hogy mi az összefüggés? Az a bizonyos részeg fiatalember – errefelé így mondják  – rokona a szentesi polgármesternek. Tehát, ha nálunk történik az eset, az még több szörnyűséget jelentene. Elsőként azt, hogy Szirbik elvtárs itt maradt volna, és itt lett volna először tanácselnök, majd polgármester. Aztán itt, Makón esne folyton részegen biciklivel az árokba, mint ahogy azt Szentesen szokta tenni. Harmadszor M. Józsika Szirbik úr 19 éves holtmártó – hírek szerint – rokona itt lopott volna el egy buszt szombat hajnalban, hogy azután nekiütközzön egy szabályosan parkoló személyautónak, majd egy árokban kössön ki a busszal, mint ahogy ezt kedves – hírek szerint – rokona szokta ugyancsak részegen egy biciklivel. Azt kell mondanom, hogy a szocialista erkölcs fokozódik. Sajnos. Még azt is megérhetjük, hogy valami újabb Szirbik rokon jövő szombat hajnalban valami elővárosi vonatot lop el holtrészegen, utána egy másik Szirbik rokon egy éppen arra parkoló repülőt.

Imre, régi barátságunk emlékére kérlek, ne költözz Makóra! 

K. Feri

http://gorbetukor.blogstar.hu/./pages/gorbetukor/contents/blog/28888/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?