Megnyerjük az Eb-t!

Kiderült kik szerepelnek az Európa-bajnoki keretben, így már nyugodtan latolgathatjuk az esélyeket.

A csoportból továbbjutunk – ez nem kérdés. Ugye?! Persze, hogy nem! Mert Ausztriával döntetlent játszunk, ebben biztosak lehetünk, mert ezen a meccsen nem is születhet más eredmény, gondoljunk csak a Habsburgokra, akik ugye nem is tudják értelmezni ezt a rivalizálást. Az iksz meg mindenkinek jó.

Izlandot legyőzzük. Már Mészöly Kálmán is megmondta, hogy ez egy bálnavadász csapat, a „büdösúristenit!”

Portugália? Sima. Mármint sima döntetlen. Mert addigra Ronaldóék kettőt nyernek és továbbjutnak. Az iksszel pedig megyünk mi is.

Szóval veretlenül jutunk a tizenhat közé, a csoportból a második helyen.

Ellenfelünk Oroszország, vagy Anglia lesz. Az oroszok nem fognak ki Pityun, ha ott lesz Putyin akkor sem. (Tudom, tudom egy István sincs a keretben, de ennyit megért...) Anglia? Egy döglött oroszlán. Rooney sem fiatal már, hanem vén.

Ezt követően irány Párizs, a francia válogatott ellen jutunk be a négybe. Úgy csinálunk, mint akik eleve feltett kézzel mennek ki a pályára a házigazdák ellen, de ez csak megtévesztés lesz, mert ezen a meccsen már nem a három pont a lényeg, egyet sem kell szerezni. Viszont mindig van egy meccs, amelyen egy csapat kiemelkedően teljesít. Nekünk ez lesz az.

Az elődöntőben jönnek majd a németek. Hogy a TrollFoci idevonatkozó mondatát idézzem a német–szlovák (1­–3) meccs után: Nem kell tartanunk a németektől, hiszen egy országrészünk le tudta győzni őket.

Ennyi!

Döntősök vagyunk!

A spanyolokkal játszunk. Egy meccsen bármi megtörténhet, a labda gömbölyű, a kocka pedig el van vetve. Behúzzuk a buszt a kapu elé. Egyszer már nekünk is kell döntő nyernünk.

Július 10-én. Párizsban. Mert ki tudja mikor lesz annyi esélyünk legközelebb az Eb-győzelemre, mint most?

 

http://gorbetukor.blogstar.hu/./pages/gorbetukor/contents/blog/27666/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?