Norvég alap

Olyan sokat hallottuk már a norvég alapról, de mélyebben eddig senki nem akarta megértetni a széles néptömegekkel, hogy mit is jelent ez. Erre a Videoton most húzott egyet és esélyt kaptunk arra, hogy megértsük mit is jelent ez valójában. A székesfehérvári klub szerződtette a kispadjára Henning Berget, aki korábban éppen 100 alkalommal lépett pályára a norvég válogatottban.

A szakember azonnal nyilatkozott is a Videoton honlapjának, így most már tudjuk mit jelent a norvég alap.

Először is a norvég alap azt jelenti, hogy egy csapat 4–2–3–1-es, esetleg 4–4–2-es hadrendben lép pályára. A 4–3–3 az valami egészen más, gyanúsan a svájci gárda. 

A második, ami nagyon lényeges az alappal kapcsolatban a gyorsaság és a rugalmasság. Ez utóbbit nem pontosan tudom, hogy mit jelent, de ha ruganyos egy alap, akkor az sok lehetőséget tartogat. 

Aztán kiemelkedő szerepe van a csapatszellemnek. Enélkül egyetlen alap sem lehet sikeres, még a norvég sem. 

Azok után, hogy egy éve a Videoton Bernad Casoni szerződtetése után, végig franciázta az őszi szezon elejét – az akkor bajnoki címvédő csapat csak elvétve nyert –, most északira váltott. Hogy lehet-e alapozni a norvégra egyelőre titok, de hogy hamarosan okosabbak leszünk az északi ügyekkel kapcsolatban az biztos. 

http://gorbetukor.blogstar.hu/./pages/gorbetukor/contents/blog/27096/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?